Tájékoztató bölcsődei fejlesztésről Jászszentandráson

Jászszentandrás Községi Önkormányzat

5136 Jászszentandrás Rákóczi út 94.

Tájékoztató bölcsődei fejlesztésről Jászszentandráson

Tisztelt jászszentandrási lakosok!

Több alkalommal tették már fel részünkre a kérdést „Mikor lesz már bölcsőde Jászszentandráson?”

Internetes fórumokon számtalan vád éri az önkormányzatot, hogy nem tesz ennek érdekében semmit. A hiteles tájékoztatás érdekében készítettük el jelen tájékoztatónkat.

Jászszentandrás Községi Önkormányzat 2017 óta tervezi a bölcsődei szolgáltatás létrehozását a településen. A bölcsőde kialakítása településünkön jelenleg közel 150 millió forintba kerül.

2017 májusában nyújtottuk be első pályázatunkat a TOP-1.4.1-16 a foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című felhívásra 124.710.428.- Ft támogatási összegre. Pályázatunkat forráshiány miatt elutasították.

Jelenleg is van benyújtott pályázatunk a pénzügyminiszter – a belügyminiszterrel és az emberi erőforrások miniszterével egyetértésben kiírásra került Bölcsődei fejlesztési program keretében, melyet 2019. március 18-án nyújtott be önkormányzatunk a maximálisan igényelhető 96.000.000.- Ft-os támogatási összeggel, plusz 16 millió forintos önrésszel, így aberuházási összeg112 millió forint, (ez nem tartalmazza a pályázati kötöttségek miatt a tervezés, engedélyezési eljárás, közbeszerzés, műszaki ellenőr, eszközök, berendezések jelentős részének költségeit)

A következő pályázati lehetőségünk szintén a TOP-1.4.1-19 pályázati kiírás lesz majd. A pályázati kiírás április 1-én megjelent erre a pályázatra is benyújtjuk igényünket.

A Magyar Faluprogram keretében a Jászság érintett 13 települése 335 millió forintra pályázhat az összes célterület tekintetében. Fentiek alapján egy településre átlagosan 26 millió forint támogatási összeg jut. A bölcsődére jutó támogatási összeg meg sem közelíti a pályázati kiírásban szereplő 100 millió forintot. Jászszentandrás településen a bölcsőde kialakítása 26 millió forintos támogatási intenzitás mellett szinte teljesen felemésztené az önkormányzat lekötött 153 millió forintos megtakarítását. Egyéb fejlesztésben már nem is gondolkodhatna az önkormányzat. Az országgyűlési képviselő úr és a jászság polgármesterei több esetben is egyeztetést tartottak a jászságra jutó összeg felhasználásáról. A Magyar Faluprogramban településünk két célterületre fog pályázni, melyekre más pályázati lehetősége nincs.

A bölcsőde kialakítása, valamint az óvoda bővítése a település számára kiemelten fontos. Az óvoda bővítését az önkormányzat idei évben saját forrásból megvalósítja. Bízunk abban, hogy a számunkra kötelezően előírt bölcsődei szolgáltatás kialakításához - összhangban a kormány bölcsődei támogatási programjával - pályázatainkat támogatásban részesítik.

Jászszentandrás, 2019. 04. 02.

 

Szabó László sk.

polgármester